száz alakban képzel tégedet.
Majd sziget vagy s vívó szenvedélyem
mint szilaj folyam fut körüled.
…
Majd a kárpát vagy, s én ott a felhő,
s mennydörgéssel ostromlom szíved.
Majd meg rózsalomb vagy, s én körüled
csalogányként zengek éneket.
Ím, szerelmem ekképp változik, de
soha meg nem szűnik, mindig él,
s nem gyöngül, ha néha szelídebb is.
Gyakran csendes a folyó, de mély!"
Petőfi Sándor
