fogadj magadba, mintha
részed lennék az idők kezdete óta,
mintha kettőnkben egyazon
gyönyörű szív dobogna.
Magadból adj ennem,
s kiszáradt torkomra te légy
az éltető nedű,
édes gyümölcs légy nekem,
hisz a világ oly’ hitvány-keserű.
Belőled kiáltok, véreddé váltam,
hogy áradjak benned izzón, mint a láva,
s egy szívünk majd egyszerre szakad meg,
hogy ne kelljen élnünk egymás nélkül
- hiába."
Sárhelyi Erika
